Leggyakrabban használt kifejezések
|
|
|
Rólunk
1990 elején, nem sokkal a rendszerváltás után, amint ez lehetővé vált, néhány már külföldön dolgozó szoftvermérnök úgy határozott, hogy megalapítják a saját munkaerőlízing cégüket. Így jött létre a Gamax 1990 májusában, az alapítók néhány meglévő szerződésére és kapcsolatára épülve. A cég ügyvezetője, Dr. Homonnay Géza, már rendelkezett ilyen tevékenységek menedzselésére irányuló tapasztalattal. Körülbelül másfél évig tartott a beindítási folyamat, de a tulajdonosok és az alkalmazottak szakértelme és kemény munkája némi szerencsével párosulva szép eredményeket hozott, és a cég tőkéje gyorsan növekedett. A cég tevékenységi köre 1992-93-ban kibővült. Habár a fő tevékenység továbbra is a szoftver fejlesztés és a számítástechnikai munkaerőlízing maradt, de emellett elindult a hardver-szoftver kereskedelmi tevékenység is Magyarországon. Ez nagyon jó ötletnek bizonyult, és saját leányvállalattá fejlődött: 1993-ban alapítottuk meg a Gamaxnet Kft.-t, amely főleg adatkommunikációs és wide-area network (WAN) infrastruktúrák nagykereskedelmére összpontosít és napjainkban már egy 600 millió Ft körüli éves forgalommal rendelkező ismert céggé vált. Az 1993-as év egy másik áttörést is hozott: elkezdtük a szoftverhonosítási munkákat a Microsoft számára. 1994-ben egyike voltunk annak a négy kelet-európai cégnek, amely megkapta a rangos "Microsoft stratégiai lokalizációs partner díjat". Számos világcég (például Digital, HP, IBM, Lexmark, Lotus, Motorola, Nokia, Novell, Oracle, Xerox stb) programjainak és dokumentációjának honosítását végeztük el. Ma már a magyar mellett a többi kelet-európai nyelvre is végzünk szoftverhonosítási és fordítási munkákat. Hamar felismervén az internetben rejlő hatalmas lehetőségeket, 1997-ben hoztuk létre internetes részlegünket. Eleinte honlapkészítéssel foglalkoztunk, majd egy komplex tervező-fejlesztő-grafikus csapatot építettünk ki, mely az internet-alapú szoftverfejlesztések teljes skáláján képes minőségi munkát alkotni. Ez a csapat többnyire alvállalkozóként dolgozik jelentős projektekben, de kifejlesztett egy teljes funkcionalitású saját portálmotort is, mellyel sok érdekes megrendelést nyert el. Ez a részleg 3 évvel ezelőtt Instantweb Kft néven szintén önálló cégbe szerveződött. A második évezred végének jelentős informatikai boom-ja (2000-es év, Euro átállás) 2001 körül lecsengett, és ez a német recesszióval párolsulva a német piac jelentős beszűkülését eredményezte. Ekkoriban helyeztük át tevékenységünk súlypontját Magyarországra, ahol egyre meghatározóbb szerepet töltünk be a szoftver fejlesztési és informatikai munkaerőlízing piacon. 1998-ban költöztünk frissen felújított új épületünkbe, amely a városközpontban található, mindössze néhány lépésre az exkluzív Gellért Szállótól. A Gamax tulajdonosai a következő magánszemélyek: dr. Homonnay Géza, fő tulajdonos, dr. Surján Péter, dr. Gáll Márton, Sándor Csaba, Horváth Gábor és Tatai Gábor. A fent említett tevékenységi körök eredményeként minden évben sikerült a forgalmunkat jelentősen megnövelni. Biztosak vagyunk abban, hogy ez a folyamat folytatódni fog, mert olyan tapasztalt és elkötelezett vezetés és alkalmazotti gárda garantálja, amely rugalmas és nyitott új célok és kihívások felé, és képes is elérni azokat.
|
|
|

|
|
|